Orosz projekt - Puskin: Anyegin

Ha az orosz irodalomról akarunk beszélni, Puskin neve megkerülhetetlen. Nem csupán azért, mert nagysága vitathatatlan, hanem azért is, mert hatása erőteljesen érezhető a későbbi nagy orosz írókon, mint pl. Turgenyev, Dosztojevszkij vagy Csehov, csakhogy a legismertebbeket említsem.

A további témával kapcsolatos írásaim során többször utalok majd vissza rá, ezért is kezdeném vele az Orosz projektet.

 

A mű, amiről szó lesz, természetesen nem más, mint az Anyegin, melyről kétségtelenül a legtöbbünk legalább hallott, de ha elég szorgalmas volt el is olvasta a középiskolás évek alatt.

Én bevallom annak idején nem rokonszenveztem ezzel a művel, és hosszú ideig eszembe sem jutott, hogy a kezembe vegyem. Utólag azonban egyáltalán nem bánom, mert akkoriban nem tudtam volna így értékelni ezt az alkotást, ahogyan most.

 

Röviden Puskinról

 

Mindenekelőtt szót kell ejteni magáról Puskinról, azonban nem szándékozom, hosszan elemezni az életét – ahhoz túl kevés a tudásom –, viszont fontosnak tartok megemlíteni róla néhány dolgot, és nem csak azért, hogy nagyjából megismertessem veletek, hanem azért is, mert élete és egész személye tökéletesen példázza azt a fajta orosz lelkületet és sorsot, amiről ebben a projektben sokszor lesz majd szó. Sőt, megkockáztatom, Puskin az egyik előhírnöke olyan későbbi fontos eseményeknek, melynek következményei alapjaiban forgatták ki magukból gyakorlatilag a fél világot. De ne szaladjunk ennyire előre…

Alekszandr Szergejevics Puskin 1799-ben született nagymúltú nemesi családban. Már egészen fiatalon írni kezdett, és korán ismerté vált a Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeménye révén. Azonban, mivel forradalmi eszméket vallott, és ezt verseiben is kifejezte, alig 21 évesen száműzetésbe került. Ekkor kezdte el írni többek között az Anyegint is.

Puskin így ír a Falu című versének utolsó versszakában:

 

„Ó, ha a szíveket megrendíté a hangom!

Vagy bennem is csak meddő vágyak lángja ég?

Csak küzdenem szabad? s nem engedé az ég?

Hogy eszméim csapatja diadalt arasson?

Megérem-é, hogy új korszak köszönt a népre,

Megdől a cári önkény és a rabszolgaság?

Barátaim, vajjon megláthatom-e végre

A szent szabadságnak tündöklő hajnalát?!

 

(ford.: Képes Géza)

 

Ez a kis részlet sok mindent elárul Puskin korának társadalmi helyzetéről, azon kívül, hogy igen konkrét képet nyújt a költő nézeteiről. Itt most nem térnék ki rá részletesebben, de az orosz történelemben kevésbé jártas olvasóknak megjegyezném, hogy a cári uralom, egy olyan elnyomó, gyakorlatilag diktatórikus hatalom volt, mely igencsak megnehezítette az orosz nép életét (és akkor nagyon óvatosan fogalmaztam), és ezt nem csak a zsarnokságával érte el, hanem azzal is, hogy az egymást váltó uralkodók különféle nézeteinek hála gyakorlatilag lehetetlenné vált a birodalom ütemes fejlődése.

Egy szóval, korántsem volt rózsás a helyzet.

 

Puskin több mint 7 éven át dolgozott az Anyeginen, mely bár a romantika korában íródott, bőven találunk benne a realizmusra jellemző jegyeket, így például igen pontosan megismerhetjük a korabeli társadalmi berendezkedést, a vidéki és városi életet.

 

Puskin rövid élete alatt számos nagy művet írt, olyanokat, mint a Borisz Gudonov vagy A kapitány leánya, de nekem személyes kedvenceim a meséi, és ezzel tényleg csak a legismertebb alkotásait soroltam fel. Valamint nagy érdemének tartják, hogy felfedezte Gogol tehetségét.

Talán ebből a néhány sorból is látszik, mennyire erős egyénisége volt korának, ugyanakkor nem hunyhatunk szemet tragikus sorsa felett sem. Száműzetése után ugyanis továbbra sem élhetett igazán szabadon, gyakorlatilag folyamatosan a cári titkosrendőrség megfigyelése alatt állt, műveit erőteljesen cenzúrázták, mindezt pedig csak tetézte, hogy felesége viszonozta a cár közeledését, ezzel meggyalázva Puskin férji becsületét. Mindennek végül egy tragikus kimenetelű párbaj lett az eredménye 1837-ben, mely során Puskin olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét vesztette.

 

A felesleges ember tragédiája

 

És most térjünk rá végre drága Jevgenyij Anyeginünkre.

Nem folynék bele klasszikus értelemben vett műelemzésbe, abból akad elegendő, inkább a saját meglátásaimat, észrevételeimet szeretném itt leírni, amik talán jó vita- és beszélgetésalapot is képezhetnek a művel kapcsolatban. Valamint ez a vonal lesz az, ami az egész projektet átfogja majd.

Ha felületesen szemléjük, az Anyegin egy romantikus történet, mely során léha, életunt főhősünknek hódolója akad Tatjána személyében, akit Anyegin elutasít, később viszont benne éred szerelem a lány iránt, aki ekkor már házasságban él. Tatjána visszaadja, amit kapott, és bár bevallja, hogy szereti, nem hagyja el érte a férjét.

 

 

„Ifjabb voltam s tán jobb lehettem

Találkozásunk idején.

Anyegin, szívemből szerettem,

S szívében mit találtam én?

S válasz mi volt?

Szigorúsága.

Egy halk leány szerelme, vágya

Nem is volt újság, ugye, nem?

Ma is meghűl még – istenem! –

Vérem hideg, feddő szavától

S szemétől… Nem hibáztatom:

nemes szándékú volt nagyon

A szörnyű órában, s magától,

Amit tett, nem volt helytelen.

Köszönöm, hogy úgy bánt velem…

 

Akkor, mélyén a nagy magánynak,

Hová hír el sem ért,

Ugye, nem tetszettem magának?...

Miért üldöz most itt?

Miért?

Miért fordult felém figyelme?”

 

(ford.: Áprily Lajos)

 

Tatjána monológja az egyik legtöbbet idézett és elemzett részlet Anyegin levele mellett. Tőlem távol áll a verselemzés, ezért csupán hősnőnk erőteljes jellemfejlődését emelném ki. Hiszen az álmodozó, naiv szerelmes lányból, erős, határozott asszonnyá válik. Anyegin ellenben alig változik a cselekmény során, és ha történik is ilyesmi, az többnyire kudarcba fullad, mint láthatjuk ezt Tatjána iránt ébredő szerelme példáján is.

 

Nos, ennyivel le is rendezhetjük Puskin verses drámáját, azonban ezzel hibát követnénk el, mert itt lényegesen többről van szó, ami talán már a fenti sorokból is kitűnik.

Számomra elsősorban Anyegin személye volt igazán érdekes, aki – megkockáztatom kijelenteni – előfutára későbbi orosz irodalom nagy alakjainak, olyanoknak, mint Pierre Bezuhov (Háború és béke), Rogyion Raszkolnyikov (Bűn és bűnhődés) vagy Jevgenyij Bazarov (Apák és fiúk), de említhetném Csehov számos drámahősét is. Ezen művekkel később részletesen foglalkozni fogok.

Jevgenyij Anyegin karaktere Puskin korának tipikus figurája. Értelmiségi ifjú, aki jobb sorsa, sőt nagy tettekre lenne érdemes, azonban kiábrándult és cselekvésképtelen. Anyegin egyszerűen beleun a nagyvárosi élet forgatagába, és vidékre költözik, de ott sem találja a helyét. Egyetlen barátja, Lenszkij, akivel bár nagyon különböznek, mégis sok időt töltenek együtt. Az ő személye, amellett, hogy személy szerint igazán megkedveltem, mindenképp említésre érdemes, ugyanis a cselekmény egyik legdrámaibb fordulatát szolgáltatja. Emellett ő közvetíti azokat a magasztos eszméket, melyek bár tiszteletreméltóak, elveszettek Puskin korában, így veszniük kell…

A két ifjú valamint a két lány (Tatjana és testvére Olga) között alakuló románc, végzetessé válik, amikor az életunt Anyegin azzal bosszantja barátját, hogy flörtölni kezd Olgával, Lenszkij szerelmével. Mi is lehetne ennek a folytatása, ha nem egy párbaj, melyből végül Anyegin kerül ki győztesen.

Ez a győzelem azonban keserű, mert ami egyszerű csínynek indult, odáig vezetett, hogy hősünk értelmetlenül meggyilkolja egyetlen barátját.

 

„Kezét mellére ejti lágyan,

S a földre rogy. Ködös szemén

Nem kínos szenvedés: halál van.

Havas hegyek napos felén

Így hull le szikrázón remegve

A hó leváló görgetegje.

Anyeginon hideg fut át,

Odaront, ott a jó barát,

Ránéz, szólítja… mindhiába:

Poétánk meg nem hallja őt,

Nincs, odalett idő előtt!

A hajnal szépséges virága

Viharszélben lelankadott,

Az oltártűz kihamvadott!...”

 

(ford.: Áprily Lajos)

 

Ha a kedves olvasó kicsit jártas az orosz irodalomban, akkor már érezheti, miért annyira fontos ez az esemény. Mind a párbaj, mind a gyilkosság felbukkan később a már fentebb említett regényekben. Ebből pedig következik, hogy ennek a bizonyos mindenből kiábrándult, tehetetlenségtől szenvedő embernek az a nagy tragédiája, hogyha végül cselekszik is, az többnyire végzetes következményekkel jár.

Zárójelben jegyezném meg, hogy bár a párbaj végkimenetele tragikus, a cselekmény előre haladtával lassan feledésbe merül (ezt jól érzékelteti Olga viszonylag gyorsan múló gyásza), ez pedig alátámasztja a már fent írtakat, hogy Lenszkij olyan eszmék képviselője, melyek nem vethetik meg a lábukat ebben a világban.

 

 

Ezen a ponton hadd hozzak egy talán elsőre meredek párhuzamot.

Adott nekünk jelenesetben egy Anyeginünk, aki tisztában van szellemi képességeivel, a kor azonban, amibe született, és az őt körülvevő társadalom nem hagy teret neki – ő legalábbis így vélheti –, ezért a semmittevés mocsarába süllyed.  Amikor viszont végre cselekszik, és úgy dönt, kiáll az elvei mellett, gyakorlatilag csak még nagyobb lelki nyomorba taszítja önmagát, vagy törekvései rendre balul sülnek el.

És most nézzük csak meg: Van egy hatalmas, erős, büszke nép, akik jobb sorsra érdemesek, de képtelenek elszánni magukat, holott a lelkük mélyén óriási indulatok dúlnak. Aztán ez a nép egyszer csak fellázad a szabadság nevében. Hosszú-hosszú idő után úgy dönt, kezébe veszi a sorsát, ám a fellángolás katasztrófába torkollik…

Igen, az 1917-es eseményekről beszélek. Arról a forradalomról, mely végül a bolsevizmus kegyetlen terrorját szabadította először Oroszországra, majd szinte szó szerint a fél világra.

Talán túlzásnak tűnhet ilyesmiket belelátni az orosz irodalom nagy alakjaiba, én mégis kitartok emellett, mert meggyőződésem, hogy az olyan figurák, mint Anyegin, azért válhattak annyira szimbolikussá, mert önmagukban jelképzeték a kor orosz társadalmát. Azt az orosz társadalmat, amelyik képtelen volt kitörni a cári elnyomás alól, épp ahogy Anyegin sem képes mit kezdeni a hellyel és a korral, amiben él.

 

***

 

Meglehet, még hosszan lehetne beszélgetni erről a műről, de akkor már túlságosan hosszúra nyúlna ez a bejegyzés. Így inkább át is adom nektek a szót.

Az Anyeginre még sokszor vissza fogok utalni a későbbiek során, ahogy Puskinra is.

 

Remélem találtatok értékes gondolatokat a fenti sorokban. Akár igen, akár nem, írjátok meg nekem a véleményeteket, és ha tetszett osszátok meg, hátha más is kedvet kap elmélyülni az orosz irodalomban.