Franz Kafka: A per

 

Kafka azon írók sorába tartozik, akiktől tudtam, hogy egyszer mindenképpen olvasnom kell, de a művei valahogy rendszerint nagyon rosszkor találtak rám. Végül, miután újra nekifutottam az Átváltozásnak, sikerült megnyernie magának, és ezt csak erősítette A per, amiről most írni szeretnék.

 

A MŰRŐL

A regény főhőse Josef K., aki egyik reggel arra ébred, hogy pert indítottak ellene, ám ennek a miértje, és az, ki is rágalmazhatta meg őt, rejtély marad.

Kafka valamikor 1914-1915 körül írta meg művét, ami azonban – akárcsak több más írása – csupán halála után került kiadásra.

 

„Kedves Max, ez az utolsó kérésem. Mindent, amit hátrahagyok: naplókat, kéziratokat, leveleket (az enyémeket és másokéit is), vázlatokat, mindent égess el olvasás nélkül”

 

Max Brod nem teljesítette barátja kérését, és ennek köszönhető, hogy ma olyan sokunkat ösztönöznek gondolkodásra Kafka írásai.

A per mindemellett azért is különleges, mert a regény maga töredékes, sok fejezet hiányos és befejezetlen, a sorrendjük sem volt egészen egyértelmű, és az elsőt valamint az utolsót leszámítva, talán máig kérdés, melyiknek hol lehetett a helye Kafka elképzelése szerint. Ez a töredékesség azonban semmiképp sem válik hátrányára a műnek, inkább ráerősít a cselekmény átható, nyomasztó rejtélyességre.

Fontos még kiemelni, a regény groteszk vonásait. Kafka ezúttal is egy olyan nagyon is realisztikus mégis nyomasztó furcsaságokkal teli valóságot tár az olvasó elé, amiben csak mi, olvasók mozgunk idegenül. Már eleve a kérdés is, hogy nem derül ki mindjárt, miért folytatnak pert K. ellen, csupán bennünket foglalkoztat, a regény szereplői számára mindez mellékes. K. maga sem az okokat keresse, hanem azt miként szabadulhat ebből az állapotból és bizonyítja ártatlanságát. Ez viszont közel sem egyszerű.

 

Akárcsak az Átváltozásban, Kafka ezúttal is az egyszerű kisembert helyezi történetének középpontjába. Míg azonban Gregor Samsa már a történet kezdetekor veszít, Josef K.-nak megadatik a lehetőség, hogy megküzdjön magáért, és bár a kezdetekkor maga sem vesz egészen tudomást a rá nehezedő nyomásról, a végére már-már megszállottan igyekszik rendezni a perét. Viszont mindez csupán illúzió, mert K. hiába próbál megtenni mindent, kudarcra van ítélve, legalábbis, minél előrébb haladunk a történetben, annál inkább ez az érzésünk. És miközben minket nyomaszt a tudat, hogy K. a végzete felé tart, addig ő egyre inkább elidegenedik egykori életétől, és teljesen a per megszállottja lesz.

 

LÁTHATATLAN BÍRÁK ÉS A SZORONGÓ TÁRSADALOM

 A pert olvasva, sokszor álltam meg, és próbáltam megfogalmazni, milyen érzéseket is kelt bennem ez a könyv. Egyértelműen nyomasztó olvasmány, de ennek mélyebb és aktuálisabb okai is vannak, mint cselekmény groteszk, sötét volta.

Josef K. Az egész történet során ki van szolgáltatva egy láthatatlan kiismerhetetlen valaminek – a legfelsőbb bíráknak –, amit sosem érhet el és ismerhet meg igazán, mégis ők hoznak majd felette ítéletet, anélkül, hogy mindezért bármilyen magyarázattal szolgálnának.

Eleinte mi is meg akarjuk tudni, milyen indok is áll az egész per mögött, a végére azonban, nem az a legmegrendítőbb, hogy az ok rejtve marad, hanem a tudat, hogy a felmentés gyakorlatilag elérhetetlen. Maga a per tulajdonképpen nem más, mint egy megfoghatatlan mégis nagyon is valóságos létező, amely túlnő K.-n, a hatalmába keríti, és be is kebelezi. Olyan ez, mint a szorongás, ami azt hiszem, különösen sajátja a XX. századi embernek, de a XXI. századinak talán még inkább. Kafka még nem láthatta, milyen eseményeket, kollektív traumákat szenved majd el a társadalom, hiszen az életműve keletkezésekor még csupán sejthető volt, milyen következményekkel jár majd az I. világháború és az orosz forradalom. Meglehet éppen önmaga labilis lelkiállapotának kivetülései köszönnek vissza írásaiból, hiszen hiba volna, mindig valami nagy látnoki jelentőséget beleképzelni a klasszikus irodalmi alkotásokba, ettől függetlenül azt gondolom a „kafkai életérzés” sokunk számára ismerős lehet valamilyen mértékben.

 

DE MI TESZ BENNÜKET IS JOSEF K.-VÁ?

Nagyjából egy éve olvastam José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása című művét, melyben nagyon fontos a XX. századot meghatározó és jelen korunkban sajnos kicsúcsosodó civilizációs veszélyekre hívja fel a figyelmet. A könyv egyébként az 1920-as évek végén íródott, mégis ma különösen aktuális.

Miért említem ezt az írást? Azért, mert Ortega épp azokra a társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, melyeknek köszönhetően megszülethettek olyan eszmék, mint a fasizmus, kommunizmus, kapitalizmus, valamint az a hatalmas fogyasztói társadalom, melyben mi létezünk.

Talán ezen izmusok említése után már körvonalazódhat, mi tesz bennünket Josef K.-vá. Az elmúlt száz év embere nem egyszer tapasztalhatta meg, milyen, amikor különösebb ok, indok nélkül ítélkeznek felette. A fasiszta és a kommunista diktatúrák rémtettei mindannyiunk számára ismeretesek legalább felületesen, a fogyasztói társadalom, a piaci verseny és korunk közösségi oldalai azonban megfoghatatlanabb veszélyeket rejtenek. Életünk a folyamatos megfelelésre való törekvésünkről szól. Mások ítélkeznek felettünk, figyelik minden mozdulatunkat, és elérik, hogy bűnösnek érezzük magunkat anélkül, hogy erre bármi okot adtunk volna. Nem voltunk elég szépek, nem elég drága a cipőnk, nem nyaraltunk eléggé luxus helyen, de ugyanúgy megítélnek, mert túl sokat olvasol, hallgatag vagy, beszédes vagy, a kék színt szereted és nem a zöldet stb. stb. Az ember folyamatosan ki van téve annak, hogy mások kvázi perbe fogják, és ítéletet mondanak felette.

Valójában azonban nem a közösségi oldalakon bennünket gúnyoló, kritizáló alak, még csak nem is a KGB vagy Gestapo tiszt az félelmünk, szorongásunk valódi tárgya. Nem ők a legfelsőbb bírák. Közvetítők csupán, árnyak, akiket még talán legyőzhetünk, de ami ott fent van, az olyasmi, amit igazán sosem érhetünk el. A világot és ezáltal az életünket irányító eszmék, hatalmi rendszerek, mind-mind átláthatatlanok és csak töredékeiben érthetők meg. Arról már nem beszélve, hogy saját létezésünk végességének a tudata is ránk nehezedik, mely szorongás gyakran nem a halálfélelemben ölt alakot, hanem különféle dolgok felé irányuló szorongásokban és paranoiában.

Ez a fajta lelkiállapot, amin legalább egyszer mindannyian átesünk életünk során, hatja át A pert és magát a kafkai világot.  Kafka az emberi lélek és létezés legsötétebb mélységeibe ránt le, méghozzá kíméletlenül.

Ha Gregor Samsa a kiégett, mindentől elidegenedett, önmagát feleslegesnek, sőt kártevőnek érző modern ember metaforája, akkor Josef K. azé, aki folyvást menekülni próbál mások ítélkezése elől, ugyanakkor a végsőkig igyekszik megfelelni és tisztázni önmagát olyanok előtt, akikről valójában azt sem tudja, kicsodák.

 

Talán már mindannyian éreztük magunkat hasonlóan, mint K., vagy mint Samsa. Aki mégsem, az igazán szerencsés. Mindenesetre épp emiatt azonosulhatunk könnyen ezeknek a nyomasztóan groteszk történetek főszereplőivel, mert ráismerhetünk bennük bizonyos lelkiállapotainkra, életszakaszainkra. És ha megoldást nem is nyújtanak - ahhoz túlságosan pesszimisták -, az biztos, hogy elgondolkodtatnak, és talán segítenek megélni, ezáltal feldolgozni saját rossz időszakainkat.

 

ZÁRSZÓ

Amikor elhatároztam, hogy írok erről a regényről, azt gondoltam, könnyű dolgom lesz, azonban, annyira beszippantott a Kafkai világ, hogy még legalább ilyen hosszan tárgyalhatnám ezt a nagyon sokrétű alkotást. (Más formában talán erre is sor kerül majd.)

Addig viszont írjátok meg, ti mit gondoltok erről a regényről vagy általában Kafka munkásságáról.