Legjobb film és sorozat élményeim 2019-ből

Bár már lassan eltelik január, ezt a bejegyzést még szerettem volna megosztani veletek. :) Vegyes lista lett, sorozatokkal és egészestés filmekkel egyaránt, és nem csak a 2019-ben megjelenő alkotásokra fókuszál. Olyanokat válogattam be, amik a tavalyi évben a legnagyobb hatást tették rám, és amelyeket szívből ajánlok bárkinek megnézésre.

10. 

Csernobyl

Az hiszem, kicsit talán bűn is lenne, ha ez a minisorozat nem került volna fel a listára. Kétségkívül az év egyik legnagyobb mozgóképes alkotása, rendkívül hatásos, de nem hatásvadász, az élmény egészen zsigerig hatoló, és aki látta, biztosan nem felejti el egyhamar.

A színészi játék, a hátborzongató zene, operatőri munka, minden a helyén van, ráadásul nekünk itt Közép-Európában egy különösen fontos, tragikus esemény, aminek történelmi jelentősége is megkérdőjelezhetetlen.

Aki nem látta, annak szívből ajánlom.

9. 

Néma Forradalom

Sok feldolgozás készült már, ami bemutatja az 56-os eseményeket, és bevallom, eddig egyik sem nyerte el a tetszésemet, úgy igazán. A Néma forradalom viszont egy egészen más perspektívából mutatja be az eseményeket, és amitől még nagyobb lesz a súlya, az az, hogy igaz történet alapján készült.

A film, egy NDK-s érettségiző osztály csendes szolidaritásának állít emléke, aminek aztán a fiataloknak meg is kell fizetniük az árát. Bár történelmi léptékben csekély esemény, mi magyarok pedig aligha nyertünk vele anno bármit, ma mégis felemelő a tudat, hogyha máskét nem is, lélekben sokan támogatták a szabadságügyét, és voltak, akik meghozták érte a saját áldozatukat.

De a Néma forradalom nem csak emiatt lehet kiemelkedő. A őszinte, realista képet fest a korabeli Németországról, ahol egymásnak feszül a nyugat-kelet ellentét, miközben még ott kísért a nácizmus eltörölni kívánt emléke.

8. 

Elit Alakulat

Sokáig húztam, hogy neki üljek a sorozatnak, és messze felülmúlta a várakozásaimat.

A sorozat a Normandiai partraszállástól, egészen a német kapitulációig követi nyomon az Easy század katonáinak sorsát a véres harcokban, miközben betekintést nyújt a bajtársiasság legbensőségesebb pillanataiba. A történetet pedig csak különlegessé teszi, hogy a szereplői valós személyek, az egyes epizódik elején még hallgathatjuk is, ahogy a veteránok mesélnek. Egyszerre felemelő és torokszorító élmény.

Az Elit Alakulat biztosan kötelező darab azoknak, akiket kicsit is érdekel a második világháború. Én is szerettem, és biztosan újra nézem majd idővel.

7. 

Babylon Berlin

Az úgy volt, hogy teljesen random kezdtem el nézni ezt a sorozatot. Nem vártam tőle semmit, igazából azt sem tudtam, miről szól, csak annyit, hogy valamikor a 20-as évek Berlinjében. Aztán mire észbe kaptam, kivégeztem két évadot, és most epedve várom a folytatást.

A cselekmény eleinte kissé kusza, elvont, és német alkotáshoz hűen kellően őszinte, realista, sőt naturalista, amit én különösen szeretek.

A Babylon Berlin remek sorozat, egy igazi kincs, és örülök, hogy rátaláltam. A német történelem olyan időszakában játszódik, ami sokkal kevesebbszer került feldolgozásra, mind például a néhány évvel utána következő, és ettől különösen egyedülálló lett számomra. Miközben egy a mélyen romlott, pusztuló város (és ország) képe jelenik meg, jól érezhetőek az I Világháború németeket sújtó következményei, és miközben zajlik a cselekmény, valahogy már érezhető, mindaz, amit majd az elkövetkezendő évek hoznak magukkal nem csak Németországra, de az egész világra.

A főcselekmény fordulatos, izgalmas, az első részeknél kicsit el is voltam veszve, de az utolsó részre minden összeállt, és közben megszült bennem rengeteg kérdést, amikre remélem, választ kapok a következő évadban. (megjegyzem, bízom benne, hogy nem állunk meg 3 évadnál ;) )

Végül amit ki kell emelnem, az a színészi játék. Hihetetlen, mennyi tehetséges színésze van a németeknek. Volker Bruch már a Generációk háborújában is belopta magát a szívembe, öröm nézni a játékát (na meg őt magát is.), de ugyanez igaz Liv Lisa Fiers-re is, aki ráadásul az általa megformált Charlotte messze az egyik legjobb női karakter, akihez az utóbbi időben szerencsém volt.

6. 

One Piece

Sokat gondolkodtam, hányadik helyre tegyem ezt az animét, és csak azért nincs az első helyen, mert az talán nem lett volna fair, a további öt alkotással szemben, de tény, hogy bármilyen remekműveket is tartalmaz ez a lista, és bármennyire nem világom az animék világa, a 2019-es évben rengeteg mindent ennek a szériának köszönhetek. Rendkívül szórakoztató, humoros, összetett karakterekkel, világgal és történetívvel rendelkezik. Miközben rengeteg tanulságot, mély gondolatot vonultat fel, többek közt a kitartásról, a barátság fontosságáról, hitről, elkötelezettségről, mellett merít a világ történelméből, mitológiáiból ezzel méginkább árnyalva az amúgy is nagyszerű cselekményt.

A történetet egyébként nehéz lenne összefoglalni, az alapkoncepció szerint, a főhős, Monkey D. Luffy nekivág a tengernek, hogy legénységet toborozzon magának, és útra keljen a világ legnagyobb tengerének a végéig, ahol az egykori kalózkirály kincse a One Piece rejtőzik. Aki pedig megszerzi a kincset, maga is kalózkirály lesz. Az út azonban nem egyszerű.

Luffyt és társait pillanatok alatt a szívembe zártam, rendkívüli módon motiváltak, és nekik köszönhetem, hogy felfedeztem a japán nyelv szépségeit.

Most nem is írnék a sorozatról hosszabban, mert tervezek egy külön bejegyzést a Szalmakalapos kalózokról. Addig is szívből ajánlom mindenkinek a One Piece-t.

5. 

A 22-es csapdája

Imádtam, az elsőtől az utolsó percig ezt a minisorozatot. Már jó ideje hezitáltam, hogy elolvassam-e az alapjául szolgáló könyvet, de ezek után biztosan előre kerül a várólistán.

A színészek remekül passzolnak a jellemekhez, Nem tudnék olyat mondani, aki nem lopta be magát a szívembe. A fekete humor pedig olyasmi, ami igencsak közel áll hozzám. A film azonban nem lesz elborult ettől, szépen lavírozik a humor és a véres valóság határán.

Amiért pedig a kedvencem lett, az az őszintesége. A 22-es csapdája a mára sablonossá vált hősiességnek és patriotizmusnak állít görbetükröt, miközben úgy mutatja be a háború értelmetlenségét, hogy az egyik percben nevetünk, a másikban elszörnyedve pislogunk a képernyőre.

4. 

A Szentjánosbogarak sírja

Vannak alkotások, amikről már az előtt tudom, hogy mély benyomást tesznek majd rám, hogy megnéztem volna őket. Ez az animációs film is ilyen, és éppen ezért sokáig halogattam a megnézését.

A szentjánosbogarak sírja japán alkotás, egy elárvult testvérpár megpróbáltatásait meséli el a II. Világháború által sújtott országban. Itt azonban nem folyik vér, nincsenek tankok, még katonák sem nagyon, legfeljebb egy-egy bombázás. A háborúnak egy egészen másik poklát tárja elénk, az éhezést, a kétségbeesést, az elhagyatottságot.

Egyre inkább tudom, hogy a japán és általában a távol-keleti alkotások sokkal lényegibben képesek megragadni a drámát, az érzelmeket. Itt is ez történik. A szentjánosbogarak sírja az egyik legcsodálatosabb és szívszorítóbb alkotás, amit valaha láttam.

3. 

Az ifjú Pápa

Megint egy olyan sorozat, aminek a megnézését sokáig odáztam, kicsit féltem tőle, az egész koncepciótól, de végül úgy döntöttem adok neki egy esélyt. És milyen jól tettem!

Nagyon bátor alkotás, a maga kendőzetlenségével, humorával, intrikáival és közben mély mondanivalóival. Eleinte nem értettem minden szálat, sok benne a kissé ködös, elvont rész, de az utolsó rész végére minden a helyére kerül. Mindeközben betekintést nyerhetünk a Vatikán mindennapjaiba, feszegetésre kerül rengeteg tabu, vallás és egyházkritika egyaránt, de még csodáknak is tanúi lehetünk.

Jude Law élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja, élvezet nézni a játékát, de ugyanez elmondható a szereplőgárda több tagjáról is. Szerette Voiello bíborost, a pápával való szembenállását, a kis intrikáit, és az egész karakter összetettségét.

Az ifjú pápa bárkinek tartogathat érdekes momentumokat, bár nem egy fordulatokban gazdag sorozat, de nem is ebben rejlik a varázsa. Elgondolkodtat, és közben szórakoztat is. Mert az biztos, hogy az „I’m sexy and I know it”-ra öltözködő pápa jelenetét, nem felejtjük el egyhamar.

Izgatottan várom az új évadot.

2. 

Der Hauptmann

Ha a tavaly látott filmek közül csak egyet ajánlhatnék, akkor ez lenne az. Páratlan alkotás, és már megint németektől, ráadásul valós történet alapján, ami ennek a filmnek az esetében különösen bizarr felismerés.

A cselekmény egy fiatal közlegényről szól, aki menekülés közben ráakad egy századosi egyenruhára, felveszi, ettől kezdve beindul egy eleinte burleszkszerű majd egyre szürreálisabb, végül felkavaró eseménysorozat, ami biztosan bekúszik a bőrünk alá. Főhősünk szép lassan eggyé válik az egyenruhával, és miközben elborzadunk a tettein, feltehetjük magunknak a kérdését: Mi is ilyenné válnánk? Nyomasztó film, miközben egy-egy jelenet nagyon is komikus, a nézése közben néhányszor azon kaptam magam, hogy már nevetek, aztán meg bűntudat gyötör, mert félperc múlva valami szörnyűség történik. Ilyen ambivalens érzéseket talán csak Merle: Mesterségem a halál című regénye váltott ki belőlem.

A hatást pedig fokozzák a lassú, hosszú snittek, a fekete-fehér fényképezés, és a német nyelv (merthogy magyar szinkronnem készült hozzá, és ez így a jó.) A stáblista jelenet pedig zseniális és a maga módján nagyon is sokkoló húzás.

1. 

Generációk háborúja

Sokat gondolkodtam, hogy ez a sorozat vagy a Der Hauptmann kerüljön-e az elsőhelyre, és végül a személyes kapcsolódás döntött, a Generációk háborúja ugyanis több szempontból is a szívemnek kedves alkotás, olyannyira, hogy kétszer is végignéztem a tavalyi évben.

Ismét német műről van szó, ami a második világháború borzalmain vezet végig öt barát szemszögén keresztül, akiket elsodornak és a legváratlanabb helyzetekben hozzak össze az események.

Itt nincs hősiesség, de túlzott önvádaskodásról sem, egyszerűen a nyers valóságot tárja elénk, olyan nyílt őszinteséggel, ahogy a témában szerintem csak a németektől várhatja az ember. (Nyugati filmes berkekben legalábbis.) Akiket érdekel a téma, azoknak mondhatni kötelező darab, különösen a sok amerikai háborús film után.