Újabb regény utolsó oldalára
írhattam oda a „vége” szót. Utána rengeteg
érzés kavargott bennem, amiket idő lesz megemészteni.
Háborúról írni nem könnyű. Sőt!
Ha ez ember kicsit is képes átérezni, nyitott szívvel állni a témához, akkor
bizony komoly lelki nyomást jelent egy-egy ilyen történet megalkotása. De akkor
miért akarok mégis jobban és jobban elmélyedni a témában?
Bevallom, a történelem sosem
tartozott a kedvenc tárgyaim közé, így néhány éve még egyáltalán nem terveztem,
hogy ilyen témájú regényeket fogok írni. A világháborúkkal viszont már másabb a
helyzet. Mindig fogékony voltam rá, mélyen megrázott mindaz, ami akkor az
emberiséget sújtotta, de igazán sosem akartam beleásni magam, inkább úgy
tettem, mint sokan a környezetemben: nem vettem róla tudomást. Persze, amikor
szóba került, mégis összeszorult a torkom. Valamilyen furcsa okból úgy élem meg
az ilyen történeteket és magának a két világháborúnak a tényét, mintha én is
részese lettem volna, mintha sokkal személyesebben érintene, mint az ennyi
idősen, ebben az időben lehetséges volna. Talán a családom múltjának lenyomata,
vagy túlzott empátia. Ki tudja...
Mindenesetre ez egy olyan
borzalmas és meghatározó időszak, ami így vagy úgy, de mai napig meghatároz
bennünket, még ha ennek nem is vagyunk mindannyian tudatában. Csak gondoljunk
bele, hány olyan eszközt használunk ma is, amiket anno a háborúk miatt
igyekeztek tökélyre fejleszteni, és akkor nem is beszélnék azokról a társadalmi
berendezkedésekről, néhol komoly diktatúrákról, amik szintén ezek hozadékai, és
mai napig nehezítik meg emberek millióinak életét. Erről hosszan, több
bejegyzésen keresztül lehetne írni, de ide ennyi most bőven elég.
Fotó: Robert Capa |
A fentiekből talán már összeáll,
miért is a háborús könyvek. Mert ez olyasmi, amiről beszélni kell, aminek az
emlékezetét tovább kell adni a jövő generációjának, akik már nem találkozhatnak
még csak közvetve sem ezekkel az eseményekkel. (Én még sok történetet hallhattam a nagypapámtól, amik nagy hatást
tettek rám, íróként pedig mostanra erősen inspirálnak) Emellett pedig
kiírhatom a saját érzéseimet, félelmeimet, és mint tudjuk, az írás ilyesmihez
remek terápia.
Sokszor embert próbáló, olykor
fel kell állni, berakni egy könnyed filmet, sétálni egyet a barátokkal, kicsit
tréfát űzni az egészből, hogy emészthető legyen. Aztán, ha feltöltődtél,
visszaülsz, folytatod, és a kör kezdődik előröl. Megéri? Azt hiszem, igen. Csak
okosan kell bánni vele, nehogy teljesen rá telepedjen a lelkedre.
**
És akkor milyen is a Tél
Berlinben?
Ez az első regényem, ami a
második világháború alatt játszódik, és azóta már biztos, hogy nem az utolsó. A
történet két egyetemistáról szól, akik az egyetemi éveik alatt ismerkednek meg,
majd a háború más-más oldalra tereli őket. Egyikük, Franz az árja, nőcsábász,
aki gyűlöli a rendszert, de csak a maga züllött módján lázadozik
elkerülhetetlennek tűnő sorsa ellen. A másik fiú a szép lelkű író, Borisz, egy
a Nagy Háború végén Oroszországból menekült család gyermeke. Mindkettejükre egészen
más lehetőségek várnak, látszólag semmi sem közös bennük, mégis erős kötelék
alakul ki a fiúk között.
A háború aztán elválasztja őket,
Franz-ból SS tiszt, Boriszból partizán lesz, és csak az a kérdés, mi történik,
ha újra találkoznak? Mennyi maradhat a rendíthetetlennek hitt barátságból?
Megmaradhat-e belőle bármi egy ilyen korban?
Berlin 1945-ben |
A Tél Berlinben nem akart kimenni
a frontra, nincsenek benne véres harcok, hanem a háború egy egészen másik oldalát
mutatja be, azt, hogy férkőzik be ez az egész az ember bőre
alá, és emészti fel lassan a lelkét. Kegyetlennek hangzik? Az is. Borisz és
Franz történetében semmin nem akartam idealizálni. Persze van benne szerelem,
meg humor, de csupán azért, mert ez is az élet része, a háború azonban ettől
még nem lesz szórakoztató vagy romantikus.
Szeretem ezt a két fiút, és még
nagyon sok munka vár velük, hogy úgy mesélhessem el a történetüket, ahogy az a
fejemben él, és ahogy nektek meg szeretném mutatni. Most azonban ideje kicsit
félre tenni őket, és egy kicsit másra koncentrálni, nehogy belevesszek a háború
zűrzavarába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése