Oldalak

2019. január 23., szerda

Néhány hónap közösségi oldalak nélkül

Bevallom, ritkán vagyok társasági ember, sőt olykor kifejezetten szorongok, ha emberek között kell lennem, és általában akkor tudok felszabadulni, ha olyanok vesznek körül, akik nagyon közel állnak a szívemhez, vagy már megszoktam a jelenlétüket. Munkahelyen viszont folyamatosan emberekkel foglalkozom, és ez néha próbára teszi az idegeimet. Sokszor alig várom, hogy visszameneküljek az otthonom csendes magányába, és elrejtőzzem a világ elől.

Na de miért is írom le ezt?

Azért, mert valahogy így működik az internetes jelenlét is, viszont onnan valahogy nehezebb elszabadulni, pusztán azért, mert az ember könnyen függővé válik. Bennem sokára tudatosult, hogy nagyban meghatározza a hangulatomat az, hogy milyen visszajelzéseket kapok a különféle közösségi oldalakon. Amióta pedig írok, ez hatványozódott, hiszen sokszor érzem úgy (jogosan vagy jogtalanul), hogy más írók sokkal népszerűbbek, elismertebbek, mint én, és hiába nem fontos ez, sajnos idővel rágörcsöl az ember, és akkor ez csak egy példa.
Szóval az utóbbi hónapokban kezdtem azt érezni, hogy minden lehúz, ami az interneten történik, én meg inkább zuhanok depresszióba, minthogy küzdjek, és ne foglalkozzam, azzal, mi történik másokkal, ki mit szól hozzám. Persze ez csak az egyik oka volt, hogy úgy döntöttem, kicsit szüneteltetem a közösségi oldalakon való részvételemet.
A tavalyi év stresszes volt, és lelkileg nagyon nehéz, még akkor is, ha nagyon sok előrelépés is történt az életemben; nagy változások, amik szintén feldolgozásra várnak. A folyamatos impulzusok miatt viszont nem jutott időm rendet tenni a saját lelkemben, és ennek most itt az ideje. :)
Terveim szerint 3 hónapig teljesen ki szeretném vonni magam a közösségi oldalak világából. Csak molyon és itt a blogon leszek aktív, persze itt is korlátozottan. Utána pedig szeretném minimálisra és ésszerűre állítani a facebook és az instagram használatát is. Szükség van rájuk, főleg az írói jelenlét miatt, de nem szeretném, hogy ezek rátelepedjenek a mindennapjaimra.

És mihez kezdek majd az így felszabadult idővel?
Sosem számoltam utána, de ez nem is szükséges ahhoz, hogy tudjam, mennyire sok időt pocsékolok el így. Az elmúlt hetekben már rengetegszer elterveztem, mi mindennel szeretnék foglalkozni ez alatt a a három hónap alatt, és ez hatalmas lelkesedéssel tölt el. :)
- Először is, tényleg az írásra figyelek, és nem arra, hogy mit, mennyit osszak meg itt vagy ott, hanem igazán át tudom adni magam az alkotás folyamatának.
- Végre felfrissítem a német tudásom. Ahelyett, hogy a facebookot vagy az instagramot görgetném, szavakat tanulok.
- Megpróbálom visszahozni a rajzolást az életembe. Régen imádtam rajzolni, de már 7-8 éve egyáltalán nem foglalkoztam vele, és sajnos megkopott a tudásom is. Ideje felvenni a fonalat. :)
- Többet foglalkozhatok a lelki életemmel. Ami energiát a közösségi oldalak elvesznek, azt most arra fordíthatom, hogy kicsit rendezzem a belső világomat, rendszeresebben mélyedjek el magamban, amire nagy szükségem van, és az ilyen időszakok mindig hihetetlenül feltöltenek.

Hogy ebből mi valósul meg, majd kiderül, biztosan írok majd róla, mert ez számomra is egy kísérlet, és remélem, hogy a lehető legjobban fog elsülni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése