Amikor először a szemem elé került Mary Ann Schaffer és Annie Barrows által írt Krumplihéjpite Irodalmi Társaság, egyszerre voltam szkeptikus, és éreztem késztetést, hogy egyszer kezembe vegyem ezt a könyvet, már csak a címe miatt is.
Lehet úgy leélni egy életet, hogy nem tudod meg, mi az a krumplihéjpite? Most már tudom, hogy nem.
Januárban hirtelen ötlettől vezérelve - na meg, mert végérvényesen elcsábultam - megajándékoztam magam a regény egy példányával, és alig vártam, hogy befejezzem az aktuális olvasmányomat. Meg akartam tudni, mit rejt ez a különös cím. És hát... valami varázslatosat rejtett.
A regény 1946-ban játszódik, a II. Világháború után vagyunk, ahol még mindenkiben elevenen élnek az elmúlt borzalmas évek emlékei, az élet azonban zajlik tovább, miközben ki-ki hordozza a saját szenvedéseinek súlyát. A cselekmény levelek formájában bontakozik ki előttünk, melyek központi figurája Juliet Ashton a fiatal írónő, aki épp új témát keresve megismeri a Guernsey sziget béli Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagjait. Ettől kezdve elbűvölő, sok helyen könnyfakasztó, máskor megmosolyogtató történetek tárulnak az olvasó elé, melyek bemutatják, hogyan éltek a sziget lakói a német megszállás alatt, hogy miként voltak képesek kitartani a legnehezebb időkben.
Mindeközben persze mindenkit lefoglalnak mindennapi gondjaik, a ma problémái, és ennek a kettőnek a keveréke teszi annyira szerethetővé a könyvet.
A másik, amiért hamar szívemhez nőtt ez a kötet, az a gondolat, hogy a művészet mekkora segítségére lehet az embernek a hányattatott időkben. Ez vitathatatlanul így van.
Miközben olvastam, az járt a fejemben, mennyire jó ebből az időszakból olyan regényt olvasni, amit ennyire áthat a szeretet, az emberség. És mindettől nem lesz a könyv mézes-mázos, sőt, épp ez teszi súlyosabbá a szereplők drámáit, és ezért tudtam jobban örülni az apróbb vagy nagyobb örömteli pillanatoknak. Amitől igazán féltem, az a "beharangozott" romantikus szál volt, viszont ez is szépen belesimult a cselekménybe, nem volt tolakodó. Számomra az egész tökéletes egységet alkotott.
A szereplők közül kedvencet kiválasztani nehéz volna, mert mindannyian a szívemhez nőttek, persze több okból is Juliettel tudtam leginkább azonosulni. Sőt azt hiszem, ő az első számú regényhősnő, akivel nagyon nagy részben azonosulni tudok.
A könyv persze nem teljesen hibátlan, egyes helyeken engem zavartak a szóismétlések, meg számomra akadt benne néhány kifejezés, ami talán kicsivel modernebbnek hatott a kelleténél. Mindezeket azonban megbocsátottam, mert a regény lelke és üzenete kárpótolt ezekért.
Összegezve: a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság egy lélekemelő, csodálatos olvasmány, ami valamiképp biztosan megérinti az olvasóját. "Utazzatok el" Guernsey-re, nem fogjátok megbánni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése