Isten éltessen, József Attila! avagy...Éljen Költészet napja!

Bevallom, nem vagyok verses, mindig is a regények vonzottak, a hosszú, szövevényes történetek. A költészet iránti rajongásomat ráadásul az oktatás sem erősítette, a verselemzések, úgy tűnt, egy életre elveszik a kedvem az irodalom ezen részétől.
Aztán történt valami...

A tavalyi évben volt szerencsém megismerni Kosztolányi Dezső munkásságát, és ennek az lett az eredménye, hogy egyfelől Dide az első számú magyar kedvenc írómmá, (talán példaképemmé is )vált, és általa nyitottabb lettem a versek felé is. Eldöntöttem, hogy újra előveszem a híres költők köteteit, és megbarátkozom a műfajjal. Most pedig már nem is értem, hogyan voltam meg eddig versek nélkül.

Mindez persze csak egy kis felvezetés, és valójában nem is szánom ezt hosszú bejegyzésnek. A mai nap azonban jó apropó volt ahhoz, hogy ezeket megosszam veletek. :)

Ami azonban igazán fontos az a Költészet Napja.

József Attila születés napja országos eseménnyé nőtte ki magát, amikor legalább egy kicsit eszünkbe jut a költészet, és talán ilyenkor felütjük az egykori kedvenceink valamelyik kötetét, és elolvasunk egy verset. Bár így tenne mindenki! :)
Erre az alkalomra több mozgalom is született, és az egyik a "Posztolj verset" nevezetű, aminek a lényege, hogy a várost elárasszuk versekkel, versrészletekkel, hogy az utca embereinek figyelmét egy kicsit a költészet, a kultúra felé irányítsuk.
Nekem nagyon tetszett ez a kezdeményezés, bár bevallom függetlenül ettől döntöttem úgy először tavaly, és most idén is, hogy kis városkámat, Tatabányát kidíszítem versekkel. Tekintve, hogy ez a város nem rendelkezik komoly történelmi és kulturális gyökerekkel, így még fontosabbnak éreztem ezt a küldetést, s amolyan "kultúrpartizánként" járkáltam, és ragasztgattam ki a verseimet. :D
Én nagyon élveztem, mert tényleg remek móka, mind a versek kikeresése, mind pedig az, hogy a városban járva itt is ott is ott hagyom az országunk kulturális értékeinek egy kis darabkáját.  Mert megéri, erre szükségünk van, és ha más nem, hát a gyalogátkelőnél a lámpaoszlopra ragasztva találkozzunk vele.

És hogy miért volt még nagyon különleges ez a nap?

Mert bár költő nem vagyok, és soha nem is leszek, azért az a megtiszteltetés ért, hogy az egykori gimnáziumomban kicsit beszélhettem az írásról, a könyveimről. :) Hihetetlen élmény volt visszatérni, és csodás volt az a szeretet, amit kaptam ott. Az pedig külön öröm, hogy így kétszeresen tehettem ezért a napért. :)