Ezúttal egy igazán különleges személyiségről és alkotóról szeretnék írni nektek, akinek életműve meghatározó hatást gyakorolt rám. Inspirál és újra meg újra elbűvöl. A magyar származású, több háborút megjárt fotográfusról van szó, akinek egész életét számos legenda övezi. Nem más ő, mint Robert Capa.
TALÁLKOZÁSOM CAPÁVAL
Capa képeivel először jó néhány évvel ezelőtt a mozgókép-média érettségi felkészítőn találkoztam, és már akkor is nagyon megragadtak bennem. Máig emlékszem, milyen hosszan bámultam a híres „A milicista halála” című fényképét, és bár az érettségi után hosszú évekig elkerült Capa életműve, amikor elkezdtem komolyan foglalkozni az írással és a XX. századi történelemmel, tudtam, kihez kell nyúlnom vizuális inspirációért.
A PESTI VAGÁNY
Capa élete bár rövid volt – mindössze negyven évet élt –, azonban annyira eseményekkel teli, ő maga pedig olyan összetett egyéniség, hogy életrajzával könyveket lehetne megtölteni. Néhány éve meg is jelent egy kötet Vér és Pezsgő címmel Alex Kershaw tollából. Azoknak, akik szeretik vagy csak érdekli őket a „Capa-jelenség” mindenképp ajánlom a könyvet, mert rendkívül alapos, hiteles képet fest, ráadásul amellett, hogy tiszteleg Capa nagysága előtt, nem válik elfogulttá.
Capa, eredeti nevén Friedman Endre egy pesti zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot 1913. október 22-én. Gyermekéveit a Városháza utca 10-es szám alatt töltötte, ahol ma emléktábla is áll.
1931-ben hagyta el az országot, aminek oka főképp az akkor egyre szélsőségesebbé alakuló politikai helyzet és származása volt. Élt Bécsben, Prágában, majd Berlinben is. Itt újságírást tanult, közben egyre inkább belemélyedt a fényképezésbe. 1933-ben Hitler hatalomra jutása után el kellett hagynia Németországot, és hamarosan Párizsba költözött.
A francia fővárosban ismerte meg élete nagy szerelmét, a szintén fotográfus Gerda Tarót. Gerda nagy szerepet játszott Robert Capa figurájának kitalálásában és megteremtésében.
HÁBORÚBÓL HÁBORÚBA
A névváltoztatás lehetővé tette Capa számára, hogy figyelemre méltassák, és alkalmazni kezdjék, mint fotóriporter. Már karrierje kezdetén számos kiemelkedő munka kötődött hozzá, ilyen volt például a sorozat, mely az akkor már menekülő orosz politikusról, Trockijról készült 1932-es koppenhágai beszédén.
A legnagyobbak sorába azonban kétségkívül a spanyol polgárháború emelte, ahol sok legendás képe született, melyek közül legismertebb és legtöbb vitát kiváltó alkotása „A milicista halála”.
Capa ebben az időben kötött barátságot olyan személyekkel, mint Ernest Hemingway, ugyanakkor Gerda Taro a háború áldozatául esett, ami olyan veszteség lett a számára, melyet sosem hevert ki hátralevő élete során.
A spanyolországi háborút rövidesen a második japán-kínai háború követte 1938-ban, ezután 1940-ben Mexikóban is járt.
1943-ban kapott megbízást, hogy az amerikai csapatokkal tartva tudósítson a második világháború egyes hadszíntereiről. Megjárta Észak-Afrikát, Szicíliát, majd részt vett a Normandiai partraszállásban, és egészen Berlinig tudósított a harcokról. A háborúban szerzet élményeiről könyvet is írt, mely néhány évvel később Kissé elmosódva címmel jelent meg, mely nem olyan régen szintén újra kiadásra került. Capa könnyed, iróniával átszőtt stílusa, fanyar humora érdekes és egyben szórakoztató kikapcsolódást is nyújt, miközben az ember el-elretten a háború borzalmain.
Párizs után Capa végül Amerikában telepedett le, és itt alapította meg a Magnum Photos fotóügynökséget 1947-ben néhány kollégájával, többek közt Henri Cartier-Bressonnal és David Seymourral.
Ugyanebben az évben nagyjából három hónapot töltött a Szovjetunióban, barátjával, a neves íróval, John Steinbeckkel. Útjukról Steinbeck könyvet is írt, mely Orosz napló címen jelent meg. (Erről a kötetről tervezek majd hosszabban írni a blogon.)
Ha éppen nem dúlt valahol háború, témában és eseményekben akkor sem volt hiány. Nekem külön kedvenceim például a Hemingwayről és fiáról készült sorozatok, de munkái közt híresek a Picassoról vagy akár Ingrid Bergmanról készült fényképek is, aki egyébként sokáig Capa szeretője is volt.
1948-ban Magyarországra is ellátogatott, és ennek a rövid látogatásnak az emlékét is őrzi néhány fotográfia.
A CAPA-JELENSÉG
Capa már életében legendás alaknak számított, számos mítosz keringett munkáiról, személyiségéről, melyeket ő maga is előszeretettel terjesztett. Ezáltal vált annyira rejtélyes és kiismerhetetlen figurává, aki a mai napig sokakat foglalkoztat, akár szakmabeliek, akár lelkes laikus rajongók.
Ha jobban elmélyedünk Capa életének részleteiben, hamar világos lesz, hogy a nőcsábász, bohém, kalandvágyó életművész csupán a felszín. Ehhez azonban nem is kell az egyébként tragédiákkal övezett életét tanulmányoznunk, elég, ha elmélyedünk munkásságában.
Bár csak kevés ideig foglalkoztam fotográfiával, így csupán laikusként alkothatok véleményt, az mindenesetre bizton állítható, hogy Capa életműve nagyon szuggesztív. Fényképei rendkívüli érzékenységgel képesek visszaadni a pillanatot, az emberi érzéseket. Munkái sokszor nem kifejezetten látványosak, ha elsőre rájuk pillant az ember, de jobban megnézve a képeit, emberi sorsok, egész életek elevenednek meg, és a háborúk valóságát is rendkívül emberivé teszik. És habár sokszor merül fel, vajon mennyire beállítottak ezek a képek, én azonban úgy gondolom, kár lenne ezt vitatni, mert ez aligha csorbítja hatásukat.
Capa bohém, másfelől nagyon is magának való személyisége és munkái sokakat inspiráltak. Alfred Hitchcock például róla mintázta a Hátsó ablak című filmjének főhősét, Steven Spielberg pedig az ő fényképeiből merített ihletet a Ryan közlegény megmentése című klasszikusának híres partraszállós jelentéhez. De ezen kívül is több író barátját inspirálta.
UTOLSÓ HÁBORÚ
Mindezekből talán már érezhető, mi emelte Robert Capát a fotóművészet és a XX. századi történelem egyik kiemelkedő alakjává, aki egyszerre képes meghódítani az embert munkáival és egész személyiségével.
Fájdalmas belegondolni, mennyi nagyszerű képet hagyhatott volna még hátra az utókorra, azonban a sors túlságosan hamar utolérte.
Élete során öt háborúban vett részt, habár ő maga egyszer így nyilatkozott: „Gyűlölöm az erőszakot, és amit legjobban gyűlölök, az maga a háború” A hadi tudósítás azonban összeforrt a nevével, és ez okozta a vesztét is.
1954-ben Japánba utazott, ahonnan a LIFE magazin szerkesztősége Indokínába küldte, hogy tudósítson az ott zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én, amikor a francia csapatokkal felderítő útra indultak, aknára lépett, és belehalt a robbanásba.
Capa pályafutása meghatározó mérföldkő volt a fotográfia történetében. A róla elnevezett díj, az egyik legnagyobb elismerés a sajtófotósok világában. Képei számos országban megtekinthetők, életéről és munkásságáról több könyv is készült. Madridban utcát neveztek el róla, és még a könnyűzenét is megihlette Gerda Taróval való kapcsolata.
Nálunk Magyarországon a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ápolja az örökségét. Az intézmény amellett, hogy kortárs fotográfusok képeiből szervez tárlatokat, egy állandó kiállítást is tart fenn Capa fényképeiből. Érdemes egyszer ellátogatni oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése